A magyar holokauszt

1941 és 1945 között a magyar zsidóság közel kétharmadát elpusztították. Több mint félmillió ember esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a német nácik és magyar cinkosaik által megszervezett deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásának, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek. Magyar zsidókat gyilkoltak az ukrajnai hómezőkön, a budapesti utcákon, a vidéki gettókban, német lágerek szögesdrót kerítése mögött, a birkenaui gázkamrákban, az országutakon. A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb náci megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar volt.

1941 és 1944 között a magyar zsidóság több tízezer fős emberveszteséget szenvedett. 1941 nyarán, alig egy hónappal azután hogy a Szovjetunióra támadó német hadsereg mögött előrenyomuló különleges SS-alakulatok (Einsatzgruppen) megkezdték az útjukba kerülő zsidók legyilkolását, a magyar Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság megindította a tisztázatlan állampolgárságú, ún. "hontalan" zsidókdeportálását. 1941. július végétől a magyar szervek néhány hét alatt mintegy 16-18 ezer zsidót szállítottak át a határon a németek által megszállt keleti területekre. Augusztus végén jelentős részüket - mintegy 15 ezer embert - Kamenyec-Podolszkij térségében SS alakulatok lőtték tömegsírokba. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű. A deportáltak közül legfeljebb kétezren tértek vissza Magyarországra. 1942 januárjában Újvidéken és környékén partizánvadász razzia ürügyével magyar katonák és csendőrök mintegy 3300 embert, köztük 700 zsidót lőttek agyon. 

Az újvidéki mészárlás

Amunkaszolgálatban 1941 és 1944 között 25-40 ezer, fegyvertelenül a harcmezőre vezényelt zsidó férfi vesztette életét az őrzésükkel megbízott keret brutalitása, a zord körülmények és a harci cselekmények következtében.

Mégis, a több tízezres emberveszteség és azantiszemita törvényhozás hátrányos egzisztenciális következményei ellenére a magyar zsidóság 1944 márciusáig relatív létbiztonságban élt. A németek által megszállt Európa nagy részén tombolt a holokauszt, az SS mobil kivégző alakulatai végigsöpörtek a keleti területeken, üzemeltek amegsemmisítő- és munkatáborok, Európa zsidó közösségei sorra pusztultak. 1942 és 1944 között a konzervatív Kállay-kormány újabb zsidóellenes törvényeket elfogadtatva és szélsőségesen antiszemita kijelentéseket hallatva ugyan, de nemet mondott a magyar zsidók deportálását követelő németeknek.

Ez a relatív létbiztonság foszlott semmivé, amikor 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Az akcióra elsősorban azért került sor, mert Berlinnek tudomása volt a magyar kormányzat és a szövetségesek közti fegyverszüneti tárgyalásokról és Hitler meg kívánta akadályozni, hogy Magyarország Itália példáját követve kiugorjon a háborúból. Másrészt Németország minden addiginál alaposabban ki akarta zsákmányolni a magyar gazdaságot, hogy fedezhesse egyre növekvő hadikiadásait. A "zsidókérdés" csak másodrendű szerepet játszott az ország megszállásában.

A német hadsereggel együtt Magyarországra érkezett az ún. különleges bevetési egység (Sondereinsatzkommando - SEK), melynek feladata az ország "zsidótlanítása" volt. A SEK vezetésével a holokauszt fő szervezőjét, Adolf Eichmann SS-alezredest 

Magyar zsidó gyerekek Birkenauban 1944 májusában

bízták meg, aki a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) deportálási ügyekben egész Európára kiterjedő hatáskörrel rendelkező zsidóügyi részlegét (RSHA-IV/B/4) vezette. A SEK mindössze 20 tisztből és több mint száz kisegítő erőből (őrök, sofőrök, titkárnők, stb.) állt. Nyilvánvaló volt tehát, hogy az alakulat önmagában képtelen megszervezni mintegy 760-780 ezer ember gettósítását és deportálását a 170 ezer négyzetkilométer területű országból. A magyar hatóságok együttműködése nélkülözhetetlen volt.

Horthy Miklós kormányzó néhány nappal a megszállás után német nyomásra új, a náci érdekeket kiszolgáló kormányt nevezett ki a korábbi berlini követ, Sztójay Döme vezetésével. A Sztójay-kabinet új belügyi vezetése (Jaross Andor belügyminiszter, Baky László és Endre László államtitkárok) nem várt készséggel működött együtt a németekkel. Megkezdődött a "zsidókérdés végső megoldása Magyarországon", amely a németek számára is meglepő hatékonysággal haladt előre: április közepe és május vége között lényegileg az ország teljes zsidó lakosságát gettókba és gyűjtőtáborokba zárták, május 15. és július 9. között pedig a holokauszt legnagyobb deportálási akciójának keretében mintegy 430 ezer embert hurcoltak - 10-15 ezer kivételével -Auschwitz-Birkenauba. Az a gyorsaság, mellyel a magyar hatóságok kitaszították a zsidókat a társadalomból, kifosztották, gettósították, majd deportálták őket, még a holokauszt történetében is páratlan volt.

1944 július elejére már csak a budapesti és a munkaszolgálatos zsidók maradtak Magyarországon. Az egyre romló hadihelyzet, a külföldi tiltakozáshullám és az auschwitzi 

Holttestek a budapesti nagy gettóban

tömegmészárlásokról szóló hírek terjedése arra késztette Horthyt, hogy július elején leállítsa a deportálásokat. Az addig Hitler-hű Románia augusztus végén oldalt váltott és hadat üzent Berlinnek, ami megrengette a nácik térségbeli pozícióit. Ezt kihasználva Horthy menesztette a Sztójay-kabinetet és Lakatos Géza vezérezredes vezetésével új kormányt nevezett ki, amelynek fő feladata a német szövetségből való kiválás előkészítése volt. A kiugrást azonban rosszul tervezték meg és még rosszabbul hajtották végre. Október 15-én a németek átvették a kezdeményezést, lemondatták Horthyt és Szálasi Ferenc nyilas mozgalmát jutatták hatalomra. Az újdonsült "Nemzetvezető" megindította a deportálásokat: november és december folyamán mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatost zsidót vittek Németországba - javarészüket gyalogmenetben hajtva az összeomló Birodalom területére. A Budapesten maradt zsidókat két gettóba zárták. A fővárosban állandósult a terror, nyilas fegyveresek zsidók ezreit gyilkolták meg. A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradt zsidókat az év tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.

Forrás: degob.hu